A személyközpontú szemlélet egy
pszichológiai irányzat, amely Carl Rogers (1902-1987) amerikai pszichológus és
pszichoterapeuta nevéhez fűződik.
Alap-hipotézise az, hogy minden egyes
emberben önmaga megértésének és a pozitív irányú változásnak hatalmas
tartalékai rejlenek. A segítő kapcsolat és a pszichoterápia feladata az, hogy
egy személyes kapcsolat által ezeknek a tartalékoknak a mozgósítását segítse. A
személyközpontú segítő kapcsolatnak három fő jellemzője van:
- empátiás
megértés, vagyis a segítő a kliens világát igyekszik megérteni, úgy, ahogy
a kliens azt átéli;
- feltétel
nélküli elfogadás, azaz a segítő nem valamilyen általa elképzelt ideál
felé próbálja vezetni a klienst, hanem elfogadja őt olyannak, amilyen;
- kongruencia,
azaz a segítő nem egy szerepet vállal fel, hanem egész lényével,
személyesen van jelen a kapcsolatban.